A történészek bensőséges viszonyban vannak az idővel, és mint minden kapcsolat, ez is folyamatos figyelmet és törődést igényel. Pályám során ezért is láttam neki újra és újra, hogy átgondoljam kutatási területeim periodizációs problémáit, megpróbáljam kijelölni a vizsgált időszakok legfontosabb fordulópontjait. Ennek eredményei leggyakrabban átfogó művek részét képezték, de több esetben önállóan is megjelentek. Az utóbbi írások adják a kötet egyik fejezetét. Ugyanakkor a történészek számára a korszakoláson túl is jócskán akadnak megoldandó módszertani jellegű feladatok. Több itt publikált írás ezekhez a kihívásokhoz kapcsolódik, s ezek változatos témákat tárgyalnak a történelem tanulmányozásának céljából a történeti összehasonlítások alkalmazásának lehetőségein keresztül az életminőség fogalmának történeti használatáig. A szakma önreflexiójának további fontos eszközét jelentik a historiográfiai elemzések. A tanulmányok harmadik csoportját ilyen áttekintések teszik ki, amelyek a magyarországi jelenkortörténet két nagy korszakát, a világháborúk időszakát és az államszocializmus korát egyaránt lefedik. Tomka Béla
A Kádár-korszak titkosszolgálata által használt tudományos elemzés szerint csupán az amerikai egyetemeken legalább ötszáz magyar származású tudós tanított vagy kutatott. "Melléjük sorakoznak az Eur...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
Online ár:
4 038 Ft
Eredeti ár: 4 250 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján