Monográfiák és kézikönyvek mellett Romsics Ignác rendszeresen publikál tanulmányokat és esszéket, tart előadásokat külföldi és hazai konferenciákon, sőt alkalmanként a napilapok hasábjain is jelentkezik cikkeivel. Kötetünk az utóbbi években különböző hazai és külföldi kiadványokban már megjelent rövidebb írásainak a javát tartalmazza. A szerzőt elsősorban továbbra is a 20. századi magyar történelem foglalkoztatja. A dualizmus utolsó évtizedeiről éppúgy van mondanivalója, mint a két világháború közötti Magyarországról és a Kádár-korszakról, vagy éppen Trianonról és az 1947-es párizsi békéről. A kötet néhány írása ugyanakkor a szerző érdeklődésének idő- és térbeli kitágulásáról tanúskodik. A könyv nyitó tanulmánya például a középkortól a rendszerváltásig tekinti át a magyar politikai gondolkodás történetének egyik fontos, Magyarország helyére és a magyarság szerepére vonatkozó vonulatát. Egy másik, megjelenésekor nagy visszhangot kiváltott írásában viszont Finnország sikerességének a 19. századig visszanyúló okait járja körül. Több írás reflektál az elmúlt évek történetpolitikai vitáira, így például az ún. "két Magyarország" problémára és a magyar demokratikus hagyományra is. Tematikai sokoldalúsága és szakmai igényessége alapján Romsics Ignác új kötete minden történelem iránt érdeklődő olvasó figyelmére joggal számot tarthat.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján