Miután Emma Watts hétévesen szerepet kap egy nagy sikerű tévésorozatban, rövid idő alatt ő lesz az egyik leghíresebb gyerekszínész. A kislány született tehetség, méltó családja hírnevéhez, nagyanyja ugyanis korának legnagyobb filmcsillaga volt.
Emma édesanyjának, Paige-nek fiatal korában nem jött össze az áhított színészi karrier, de a lányából mindenképpen Oscar-díjas sztárt akar faragni, ez ad célt és értelmet az életének. Egy váratlan tragédia azonban darabokra töri az álmokat: Emmát és édesanyját súlyos autóbaleset éri, amelyben Paige életét veszti, Emma pedig kómába esik.
Más rokona nem lévén, az eszméletlen Emmát nagynénje,Whitney veszi a gondjaiba, aki annak idején egészen más utat választott, mint a húga, mert gyűlölte azt a celebkultuszt, ami egész gyerekkorukra rányomta a bélyegét. Most pszichiáterként a munkájának él, de mindent felad, hogy unokahúga segítségére lehessen.
Ám ahogy Emma kezd lassan magához térni, kiderül, hogy nagy a baj: a kislány egyáltalán nem hall, rosszul lát és nem tud érthetően beszélni sem. Whitney mindent elkövet, hogy unokahúga újrakezdhesse az életét, de vajon a szeretet ereje elegendő-e ahhoz, hogy Emma megértse: a legjobb dolgok akkor történnek velünk, amikor már azt hisszük, minden elveszett?
Ez is elérhető kínálatunkban:
Dingelbach, 1923. Németország nehéz gazdasági helyzetbe került, a pénznek nincs értéke, a férfiak egy része odaveszett az első világháborúban, a kis települések magukra vannak utalva. Az özvegyen m...
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
Online ár:
3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján