2020 február

Még cidri van, de már reménykedünk

Eklektikus képet mutat a Bookline havi sikerlistája. Sokan történelmi korokba kalandoztak el, de voltak sokan, akik a tudatos életmódról akartak olvasni. A legkeresettebb könyvek listáját továbbra is Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve vezeti, amit az auschwitzi túlélő megrázó naplója követ, a toplistát pedig egy nagy sikerű fantasy történet zárja.

Az Örökölt sors iránti folyamatos érdeklődés nem meglepő, hiszen a könyv témája bár örökérvényű, és mindnyájunkat érint, ilyen közérthetően még nem írta le senki. Orvos-Tóth Noémi szerint problémáinkra a megoldás sokszor családunk múltjában rejlik, ennek megértése pedig segít, hogy felismerjük és helyrehozhassuk a múltból megörökölt negatív viselkedési mintákat.
A sikerlista második helyezett könyvének szerzője, Eddy de Wind, Auschwitzban élte át a haláltáborok borzalmait, amiket a felszabadítást követően vetett papírra. Auschwitz, végállomás című könyve a legelső beszámolók egyike, ami megörökítette a II. világháború egyik legborzasztóbb helyszínének szörnyűségeit.
Andrzej Sapkowski Vaják II. - The Witcher - A végzet kardja című könyve a Vaják-sorozat második kötete, és a Bookline-sikerlista harmadikja. Geralt mágikus képességeinek köszönhetően zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. A novellákban a fantasy hős minden erejével próbálja jobbá tenni az önmagából kifordult világot, amiben él.

Februárban sokan olvastunk szépirodalmi műveket. Voltak szerzők, akik friss írásaikkal kerültek fel a sikerlistára, mások új köntösbe rendezett, régi történeteikkel lettek sikeresek. Fábián Janka új könyvével nem okoz csalódást rajongóinak. A könyvárus lány című könyve olyan történelmi korszakokba kalauzol el minket, mint az ötvenes évek Budapestje vagy a hatvanas évek Kennedy-korszaka.
Nagy figyelmet kapott F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve, amely az Akik maradtak című film alapjául szolgált. A szerző szókimondó írása a II. világháború okozta sérülések gyógyulásáról szól.
Bereményi Géza új önéletrajzi regényével került fel a sikerlistára, ami elsősorban a szerző gyermek- és ifjúkorával foglalkozik. Magyar Copperfield című könyvét olvasva a 20. századi magyar történelem fontos korszakait is megismerhetjük.
Bödőcs Tibor Libri irodalmi közönségdíjas paródiakötete után egy regénnyel jelentkezett 2019-ben. A Meg se kínáltak rövid fejezeteiből kirajzolódik előttünk a magyar valóság a Kádár-kortól egészen napjainkig.

Sokan érdeklődnek a tudatos életmód iránt. A Kortalanul! lépésről lépésre mutatja be, hogyan lehet javítani az életminőségen idősebb korban. Lakatos Péter kötete részletesen szól az alvásról, edzésről, regenerációról, étkezésről és egyéb olyan dolgokról, amik segíthetnek abban, hogy több energia jusson a mindennapokra.
Egyre több helyen ismerik már Holecz Ferenc étkezési rendszerét és energetizáló termékeit. A Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet című írás Svájcban és Olaszországban is sikerkönyv lett, a szerző az egészséges életmód illetve a kiegyensúlyozott táplálkozás világába vezeti be olvasóit.

Gyerekkönyv nélkül nincs sikerlista. Harry Potter és a busójárás hagyományát feldolgozó mese is felkerült a Bookline sikerlistájára. Valószínűleg nincs ember a Földön, aki ne ismerné J. K. Rowling sikertörténetét. A Harry Potter és a bölcsek köve az olvasók megismerkedhetnek a varázslók magával ragadó világával és a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola titkaival.
Február végén sokan Mohácsra utaznak, hogy elbúcsúzzanak a téltől a busójáráson. Takács Viktória Busó mese című könyvében egy apuka és kisfia utazásán keresztül mutatja be a néphagyományt. A szerző szerint fontos megismertetni a gyerekekkel különleges szokásainkat és hagyományainkat, amit a gyönyörűen illusztrált történet egy izgalmas vizuális kaland segítségével tesz meg.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami februárban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is Benedek Elek Gyémánt mesekönyve. A szakmai csapat részéről Szél Dávid, pszichológus és blogger szerint: „Tizennégy ismert-ismerős, de sosem megunt meséit olvasva, a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat képi világát idéző, gusztán illusztrált könyvet lapozgatva még a gyerekkorom illatai is visszaköszöntek, nem pusztán maguk a történetek. Babszem Jankó, Az égig érő fa, A kolozsvári bíró, A kis gömböc és a további huszonkét mesének mindenkinél ott a helye.”

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Scolar Benedek Elek Gyémánt mesekönyv
Könyvmolyképző Csukás István és társai Kalandra fel! - Olvasó Szuperhős 1.
Bookline Könyvek Brian Clegg Einstein
Könyvmolyképző Véronique Petit Abel szava
Móra J. Kovács Judit Kerekítő Évkerék
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors könyv
könyv

Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenk...

 

Előjegyezhető

Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Andrzej Sapkowski: Vaják II. - The Witcher - A végzet kardja könyv

Online ár:

3 817 Ft

Eredeti ár: 4 490 Ft

e-Könyv

Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból

Westerbork hollandiai tranzittábor volt, ide gyűjtöttek be és innen szállítottak tovább mintegy százezer zsidót Auschwitzba és Sobiborba 1942 júliusa és 1944 szeptembere között, ahol szinte kivétel...

Akciós ár:

2 100 Ft

Online ár: 2 799 Ft

Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje e-Könyv

Online ár:

3 990 Ft

Stefan Ahnhem: Mínusz 18 e-Könyv

Online ár:

2 390 Ft

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek e-Könyv

Online ár:

2 590 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára